Békés Megyei Rendőr-Főkapitányság


A Békés Megyei Rendőr-Főkapitányság egy társadalmi célú bűnmegelőzési kampányának lebonyolítását segíthettük egy olyan weboldal megtervezésével és programozásával, amely teret adott egy 5 héten keresztül zaljó, a fiatalokat megcélzó játéksorozatnak.


A Békés Megyei Rendőr-Főkapitányság egy társadalmi célú bűnmegelőzési kampányának lebonyolítását segíthettük egy olyan weboldal megtervezésével és programozásával, amely teret adott egy 5 héten keresztül zaljó, a fiatalokat megcélzó játéksorozatnak. 

A rendőr-főkapitányság célja a fiatalabb korosztály, elsősorban a 6-18 évesek fejlesztése és érzékenyítése volt a bűnmegelőzés témakörében.

"A program célját képezte, hogy fiatalos szemléletű, munkájukban precíz, a menetközben előforduló változtatások kapcsán, nyitott és rugalmas csapattal szerettünk volna együtt dolgozni.

Az együttműködés a fentiek figyelembe vétele mellett valósult meg, rugalmas és segítőkész hozzáállással. Igyekeztek az igényeknek megfelelően az alapokat lefektetni, amely során az egyeztetések, a kommunikáció menete kimagaslóan vitte a végeredmény irányába a projektet. A kommunikációt és egyben a közös munkát nagyon pozitív irányba vitte a projektvezetőnk türelme és kimagasló segítőkészsége."

Deák Sándor r. őrnagy
 

Weboldal megtervezése és programozása

Mivel egy több korosztályhoz szóló kampányról volt szó, és maga a játék is alapos tervezést igényel, több egyeztetés során alakítottuk ki a weboldal végső struktúráját, valamint a szükséges szükséges mérési és biztonsági pontokat. 

Fontos célja volt a kampánynak, hogy a játék végén összesíthető, kiértékelhető legyen a kvízsorozat eredménye, hogy teljesebb képet kapjunk az egyes korosztályok tudásáról és fejlődéséről az 5 hét során. 

 

a játék weboldala

 

Mivel a játékosok között értékes nyereményeket is sorsoltak, ezért meg kellett teremetünk annak lehetőségét is, hogy a sorsolás a mind az 5 fordulóban helyesen válaszolók között történhessen meg, méghozzá a leggyorsabb játékosokra fókuszálva. 

Ezek miatt nem csupán a külső megjelenés, arculattervezés folyamatára fordítottunk sok munkát, hanem a háttérfolyamatokról, és az elvárásokról is folyamatosan egyeztettünk. 

Mivel belépéshez kötötten lehetett csak válaszolni az aktuális forduló kérdéseire, terveznünk kellett egy olyan oldalt, amely regisztrációra buzdítja a leendő játékosokat, és egy olyan felületet is, ahol az aktuális forduló folyamatosan elérhető, azonban a korábbi hetek és a következő hetek fordulói még nem nyílnak meg. 

Egyeztetéseink során kiderült az is, hogy a külföldi érdeklődők számára is szeretnék láthatóvá tenni a kezdeményezést, ezért a weboldalba beépítettünk egy nyelvkezelőt is, ami segített, hogy a játék bemutatása angol nyelven is megjelenhessen. 

Segítettünk a weboldalt megtölteni élettel, a szövegezéshez folyamatos iránymutatást és javaslatokat adtunk. 

A játék során hetente elküldtük az aktuális látogatottsági és teszt kitöltési statisztikákat, így segítve a folyamatos visszacsatolást. 

A weboldal megtekinthető itt: https://talcan.hu

Az eredmény

Már a játék első hetében közel 500-an töltötték ki az első fordulót, az ötödik hétre pedig elértük a csaknem 2500 kitöltőt is. 

A válaszokból látható volt, hogy a játék folyamatosan fejlesztette a résztvevőket, így egy sikeres társadalmi célú kezdeményezés résztvevői lehettünk, amelyre büszkén gondolunk vissza.  




VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT

AZ ELSŐ TALÁLKOZÓ ALKALMÁVAL EGY INGYENES KONZULTÁCIÓT TARTUNK