Mi volt a feladatunk?
Cégismertető
A Biztonságos Otthon webáruház széles termékkínálattal van jelen a biztonságtechnika piacán. Meta hirdetésekkel és posztokkal segítettük őket.

Közösségi kommunikáció: Facebook oldal kezelés és Instagram posztok

Együttműködésünk eredetileg az IP kaputelefon webáruház kommunikációjának kezelésével indult, amelyet Facebook és Instagram posztok készítésével támogattunk.

A sikeres együttműködésnek köszönhetően második lépésben már a Biztonságos Otthon webáruház kommunikációjának támogatásába is bekapcsolódhattunk.

Ahogyan jól bevált módon korábban is tettük, a Biztonságos Otthon webáruház esetében is azzal indítottuk a közös munkát, hogy alaposan feltérképeztük a céget, annak működését és termékpalettáját. Ezt követően egyeztettük a kommunikációval elérni kívánt célokat, és belevágtunk a megfelelő témák meghatározásába, a kommunikációs terv kidolgozásába.

A Biztonságos Otthon webáruház esetében, mivel hónapról hónapra intenzíven változik, mely termékeket szeretnék előtérbe helyezni, milyen aktuális akcióik vannak, illetve milyen termékeiknek van szezonálisan kereslete, nagyon szorosan dolgozunk együtt a következő hónap posztterveinek megalkotásában.

Egy közös egyeztetésen előre meghatározzuk, melyek legyenek a hónap fókuszai, és ezt követően készítjük el a megfelelő képeket és szövegeket, hogy a posztok elnyerjék végső formájukat.

A bejegyzésekben amellett, hogy hangsúlyt fektetünk az aktuális termékekre, mindig szerepel olyan téma is, amely hasznos, tanító jellegű, legyen az például egy blogcikk vagy egy hasznos videó.

Ezeknek köszönhető, hogy sok pozitív reakciót kapunk ezekre a bejegyzésekre.

Facebook bejegyzések és borítókép látványtervek készítése

Facebook hirdetéskezelés

Annak érdekében, hogy a nagy gondossággal készített bejegyzések minél több emberhez eljussanak, a bejegyzéseket hirdetésekkel támogatjuk.

Facebook marketing során a posztok hirdetése mellett természetesen minden hónapban a fókuszoknak megfelelően a cég termékeit is hirdetjük, különböző kampányokban, változatos hirdetési formátumokkal – galériákkal, képekkel, katalógus hirdetésekkel.

Bár a termékek között szép számmal vannak magasabb árkategóriát képviselők is, kifejezetten vásárlást célzó kampányokat is eredményesen tudunk futtatni.

A hirdetésekkel minden esetben sikerül szép számmal forgalmat terelni a webáruházba, és növelni a cég ismertségét a piacon.

Az eredmény

A közös munka során szinte nulláról sikerült felépítenünk egy olyan közösségi oldalt, amelyen folyamatosan friss, új tartalmak jelennek meg, ezáltal sok pozitív reakciót kapunk a posztokra. A hirdetésekkel segítjük a cég ismertebbé válását és forgalomterelését is.

A végére értél! Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket!

Tetszik amit csinálunk?
Hasonló tartalmakért kövess minket

Ezt a munkánkat láttad már?

Adamo ERP Szoftver

Az ADAMO egy kiváló ERP rendszer, amelynek átfogó marketing stratégiát készítettünk, hogy felgyorsítsuk az értékesítést, új érdeklődőket érjünk el és optimalizáljuk a marketing folyamatokat.

Dolgozók landing oldal

A végére értél ennek a referenciának.
Köszönjük hogy megnézted! És ezeket láttad már?
KondCoop landing page
FFPV landing page
Bitterstern webdesign

Oxygen kapmány landing oldal

A végére értél ennek a referenciának.
Köszönjük hogy megnézted! És ezeket láttad már?
KondCoop landing page
FFPV landing page
Bitterstern webdesign

FF Personal webdesign

A végére értél ennek a referenciának.
Köszönjük hogy megnézted! És ezeket láttad már?
KondCoop landing page
FFPV landing page
Bitterstern webdesign

Lash Brill Bar webdesign

A végére értél ennek a referenciának. Köszönjük hogy megnézted!
És ezeket láttad már?
Dolgozók landing oldal
Oxygen kapmány landing oldal
FF Personal webdesign

KondCoop landing page

A végére értél ennek a referenciának. Köszönjük hogy megnézted!
És ezeket láttad már?
Scent Air webdesign
Lash Brill Bar webdesign
Talcan.hu webdesign

FFPV landing page

A végére értél ennek a referenciának. Köszönjük hogy megnézted!
És ezeket láttad már?
Scent Air webdesign
Lash Brill Bar webdesign
Talcan.hu webdesign

Bitterstern webdesign

A végére értél ennek a referenciának. Köszönjük hogy megnézted!
És ezeket láttad már?
Scent Air webdesign
Lash Brill Bar webdesign
Talcan.hu webdesign

Scent Air webdesign

A végére értél ennek a referenciának.
Köszönjük hogy megnézted! És ezeket láttad már?
Dolgozók landing oldal
Oxygen kapmány landing oldal
FF Personal webdesign

Talcan.hu webdesign

A végére értél ennek a referenciának.
Köszönjük hogy megnézted! És ezeket láttad már?
Dolgozók landing oldal
Oxygen kapmány landing oldal
FF Personal webdesign