Tamás Rita - Író, Blogger


Tamás Rita neve ismerősen csenghet a Ne pánikolj, sportolj közösség vezetőjeként. Edző, coach, mi pedig a közösségi médiában olyan népszerű Facebook oldalának profibb megjelenését segítettük új arculattal.


Miben segítettünk?


  • Arculattervezés
  • Közösségi média megjelenés megtervezése (borító, profilkép)

Arculattervezés


Rita logóját, mivel személyes márkájának erősítését is kitűztük, keresztnevének kezdőbetűjéből, valamint a mozgásból, egy futó figura ötvözéséből alkottuk meg. 

 

logótervezés

 

A játékos kombináció kifejezi azt a dinamikusságot, amit Rita képvisel. 

Ehhez a logóhoz, megjelenéshez olyan színvilágot választottunk, amely kiegészíti ezt a dinamikusságot, élettel teli és lendületességet sugároz. 

 

arculattervezés

 

Közösségi média megjelenés megtervezése (borító, profilkép)

 

Az elkészült logó alapján készítettünk olyan profilképet és borítóképet, amely segíti Ritát abban, hogy professzionálisabbá tegye értékes tartalmai megjelenését. 

A borítóképen fontos elem volt, hogy megjelenjen Rita mottója, valamint ő maga is, hiszen ő tartja össze a közösségi médiában kialakult közösséget, ráadásul posztjai is nagyon személyesek. 

 

közösségi média posztolás

 

Örömmel töltött el minket, hogy segíthettünk egy olyan arculat megtervezésében, amely ennyire jó célokat szolgál. 






VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT

AZ ELSŐ TALÁLKOZÓ ALKALMÁVAL EGY INGYENES KONZULTÁCIÓT TARTUNK